A szobámban ülök és bámulok magam elé. Takarítanom kéne, de nincs hozzá kedvem. Nameg azt se tudom igazán, hogy hol is kéne kezdenem. Összeszedni a fontosabb dolgokat, amiket utána rendszerezek, a maradék kis fölösleges lomokat pedig ki kéne dobnom. Nem a szőnyeg alá söpörni mindent, az túl gyors megoldás, plusz egy idő után púpos lesz a szőnyeg. Szépen szortíroznom kellene és elpakolni. Igen, ezt kéne tennem: rendberakni a szobám. A szobám, az életem, a lelkem.
Kavarognak bennem az érzések, a gondolatok, emlékek. Vajon te is így érzel, mint most én? Vagy te boldog vagy így? Neked sem telik el úgy nap, hogy ne gondolnál rám? Neked is hiányzom, ha nem vagyok veled? Hiányzik a hangom, a nevetésem, a csókom vagy a puszta érintésem? Te is szoktál arra gondolni, hogy milyen jó lenne, ha elmennék hozzád minden különösebb indok nélkül? Vagy, ha felhívnálak este csak azért, mert a te hangoddal szeretném zárni a napot?
Annyi dolgot tudnék neked mondani, annyi mindent megtennék veled, annyi helyre elvinnélek, hogy teljesen megismerj, hogy ismerd azokat a reakciókat, amiket.csak bizonyos helyek, mozdulatok, szavak képesek kiváltani belőlem. Hogy elmondjak neked olyan történeteket, olyan részleteket az életemből, amit eddig senkinek sem mondtam vagy legfeljebb csak 1-2 embernek. Vajon meghallgatnál? Megtennéd? Eljönnél velem? Szeretnél egyáltalán ennyire megismerni? Tele van a fejem kérdésekkel.
Te, te viszont nem így érzel, ahogy én. Neked minden jó így. Neked semmi se fáj. Élvezed ezt a távolságot, élvezed, hogy egyre kevesebbet vagyunk együtt, hogy egyre kevesebbet beszélünk, mert felcserélsz másra, legalábbis így érzem. Nem értem, hogy miért teszed ezt, hogy miért viselkedsz így, csak azt tudom, hogy mindezek ellenére szeretlek és ahogy látom te boldog vagy így. Vagy nem vagy boldog és elrejted azt, ami benned van, ezzel elfojtva szíved szavát. Amit ki tudok belőled nézni, hisz ember vagy és mint köztudott: rengeteg ember nem a szívére hallgat. Nem hallgatsz rá, pedig tudod, hogy az az egyetlen, aki sosem hazudik neked. Fiatal vagy és úgy érzed jobb, ha szabad vagy és mész a fejed után. Féltelek. Félek, hogy annyira mész utána, hogy fejjel mész a falnak. De tudod mit? Én mindig itt leszek neked. Vigyázok rád, ha hagyod. Mindörökké szeretlek, mert én a szívemre hallgatok és a szívem azt mondja, hogy megéri.
A szívemmel ellentétben az eszem erősen tiltakozik, folyton csak szívtakarításért kiált. Azt akarja, hogy tüntesselek el a szívemből, de ő is tudja, hogy ez nem így megy. Ott vagy, mert odamentél, vagy odakerültél vagy eleve ott voltál. Nem tudom. Ott vagy és ott is maradsz ahogy érzem. Túl sok minden történt ahhoz, hogy egy egyszerű szívtakarítással eltűnj. Te sosem fogsz eltűnni. Ígyhát hagylak, légy a szívemben, a szívem úgyis ezt akarja. Én meg..
Én meg ülök tovább a szobám közepén, úgy, mint a lelkem a körforgalomban, ahol hagytad.
