éppen olyan ember, mint a többi, némán szenved a magánytól, próbálja igazolni a tetteit, erősnek tettetni magát.

Életünkben gyakran jönnek el olyan pillanatok, amikor úgy érezzük teljesen magunkra maradtunk. Hiába van ott a tudat, hogy vannak barátaink, családunk, mégis úgy érezzük, hogy senki sem segít, senki sem ért meg minket, senki sem figyel ránk. Egyes emberek ezt magánynak hívják, pedig nem  igaz! Ezt gyakran érezzük amikor valami nem sikerül, amikor visszautasítanak. Ilyenkor csak azon jár az agyunk, hogy miért és miért nem és hogy, meg mint, meg jaaj..

A magány egyfajta tehetetlenséget előidéző állapot. Tehetetlen vagy, főleg ha ténylegesen egyedül vagy. Elgondolkodsz az élet nagy kérdésein, hogy mi miért hogyan történik, hogy vajon hogy a jobb. Elgondolkodsz olyan dolgokon, amik csak ilyenkor jutnak eszedbe. Egy idő után befordulsz, forogsz, mert tudod, hogy egyedül vagy és magányos,  jobb dolgod úgy sincs. Nem baj, ha forogsz egy kicsit, mert gyakran ekkor találjuk meg a helyes utat. A forgásból vagy ki tudsz láballni vagy benne maradsz jóideig. Ha benne maradsz készülj fel, hogy nem fogod tudni vajon mikor lesz ennek vége. Előbb utóbb lehet, hogy depresszív leszel, amiből még nehezebb kiláballni. Tudom, a magány ellen ott vannak a barátok, de gondolj bele: ők sem lehetnek mindig veled. Egyszer úgyis egyedül leszel és a magány kivárja amíg egyedül maradsz. Ő már csak ilyen.. gonosz.

A magányon kívül ami még rossz (és most gyötör is engem) az a hiány. Sok minden hiányozhat számunkra. Érzések, cselekvések, személyek, tárgyak, bizonyos helyzetek és még sorolhatnám.. Ismerős nem? Ilyenkor elveszünk az emlékeinkben, azok apró részleteiben. Pl egy személynél: a hangja, mosolya, nevetése, az érintése vagy pusztán a nézése. Elég csak belegondolni és máris jobban hiányzik, mert nem láthatjuk, nem élvezhetjük élőben ezeket a részleteket. Mohók vagyunk, nem elégszünk meg az emlékekkel, vágyunk rá, hogy újra megtörténjen, hogy újra halljuk a hangját, újra lássuk, újra érezhessük az érintését, élvezhessük társaságát.
Vagy gondoljunk egy érzésre, például az az öröm, ami a hóangyal csinálásából vagy a hóesésben ácsorgásból fakad. Hiányzik ugye? Nekem is.. Féltem a téltől a vezetés miatt. Féltem, hogy megcsúszom és valami baj lesz, hogy netán balesetem lesz vagy csak pusztán pofára esek valahol az utcán, de év eleje óta nem láttam havat és ez durva!
Összefoglalva: minden emberben megvan: a vágy. Mindig egyre többet akarunk. Miért? nem lehet tudni. Ilyenek vagyunk mi emberek.. van, aki tudja koordinálni, van, aki nem..

Közeleg a karácsony. Várjátok? Tök érdekes, mert tavaly nem nagyon volt karácsonyi hangulatom, de most várom, mert szeretnék ajándékokat adni a szeretteimnek, nameg a szokásosat csinálni: sütni és befeküdni a fa alá fényeket nézni. Szerelem még mindig nincs, de kezdek hozzászokni a magányhoz..

csak ülj és várj.

Tudom, hogy volt már, de ide most ez illik.

Sokan mondják, hogy a sorsunk kifürkészhetetlen. Ez egy hatalmas igazság. A sors olyan dolog az életünkben, amit néha irányíthatunk, viszont gyakran, elég gyakran a sors irányít minket. Sors, végzet, jövő, nevezhetjük akárhogy, ez mindig velünk van, mindenki életében jelen van.

Vannak dolgok, amiknek örülünk , hogy nem történtek meg és vannak, amiknél ha tehetnénk visszamennénk a múltba és megtennénk következzék bármi. Következmények. Ezekbe is bele kell gondolni mielőtt bármit tennénk, ám ha valamit igazán bánunk, hogy nem tettünk meg azt a következmények tudatában is ugyanúgy megtennénk. Ismerős a helyzet nem? Mindenki volt már olyan szituációban, amit később, ha tehette volna másképp csinál. Vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy túllépjünk? Egyáltalán túllépünk rajta valamikor? Vagy marcangoljuk magunkat belülről? Sajnos nem tőlünk függ, hanem a helyzettől, illetve a következményektől.

Ha nem is lépünk túl rajta, muszáj elrejtenünk. Vonultasd vissza az érzéseidet és maradj csendben. Csak ülj és várj, figyeld a történéseket, az emberek viselkedését és ha úgy érzed nem megy tovább, bújj el egy kicsit, tegyél be zenét, ülj be egy kád forró vízbe, dőlj hátra, csukd be a szemed és sírj.  Sírj, hogy felszabadulj kicsit. Sírj, hogy könnyebb legyen. Sírj, hogy megnyugodj és másnap újult erővel tudd álcázni a benned rejlő érzelmeket. Hidd el, másnap jobb lesz, megint fogsz tudni mosolyogni, mégha nem si lesz őszinte a mosolyod. Megint el tudod majd hitetni az emberekkel, hogy gondtalan, boldog és erős vagy. Erős vagy, ez igaz. Erős vagy, mert képes vagy elnyomni az érzéseidet, erős vagy, mert tudsz rá mosolyogni mindazok után, ami történt, amit tennél  ahol tartasz lelkileg. Erős vagy, mert mindig fel tudsz állni, erős, mert tudsz várni.

Csak ülj és várj, hátha a sorsod megint jóra fordul. Várj, hátha újra őszinte lesz a mosolyod. Várj, hátha nem bírja tovább. Várj, mert csak ezt teheted.

emlékkép.

Több, mint egy hónapja nem beszéltem vele, mégis néha eszembejut: vajon mi lehet vele? Boldog? Vannak már barátai? Vajon szeret-e mást annyira, mint engem szeretett? nemtudom és úgy érzem jobb, ha nem is akarom megtudni..

Mindenesetre ezt a verset neked szántam, mivel ma egy fontos nap lehetett volna..

Dsida Jenő – Tavalyi szerelem

Emléke visszacsillog
s olykor arcomra tűz,
arcomra, mely fakó
s elmúlt évekbe néz.
Fényes volt, mint a csillag,
forró volt, mint a tűz,
fehér volt, mint a hó
s édes volt, mint a méz.

Még néha visszacsillog,
de már nem bánt, nem űz,
enyhén simogató,
mint hűs, testvéri kéz:
Lehullott, mint a csillag,
elhamvadt, mint a tűz,
elolvadt, mint a hó
s megromlott, mint a méz.

hírzárlat.

Mint láthatjátok elég keveset írok mostanság. Ez nem azért van, mert nincs kedvem írni vagy másik blogot vezetek, hanem azért, mert egyszerűen vagy nincs rá időm, vagy nincs erőm írni. Egyre közelebb van az érettségi, ezért előre szeretnék szólni, hogy amikor tehetem írok, de addig is ne hargudjatok!

boldogság.

“Elég mozgalmas heteim voltak.. minden téren.
Többen is közeledni kezdtek hozzám.  ez bátorított és el is bizonytalanított. bátorított, hisz ez azt jelenti, hogy van valami bennem ami megfogja a férfiakat, ami/amik miatt mégjobban meg akarnak ismerni. ez lehet kisugárzás, személyiség vagy bármilyen dolog. mivel nem nagyon volt önbizalmam ez nagyon jól jött, legalább kicsit jobb kedvre derültem, viszont az éremnek két oldala van.. ahogy kaptam a bókokat egyre jobban belegondoltam abba, hogy ha eljönne a választás, ki lenne a jobb, kit kéne választani. és a legfontosabb: mi lenne avval akiről lemondok? hogy mondanám el neki? hiszen én még sosem csináltam ilyet. túlságosan sajnálnám őket amiért szomorúvá teszem őket:( egyik barátnőm mondta, hogy írjam fel mindegyiknek a tulajdonságait, pro és contra és úgy válasszak. így is tettem de még így sem voltam biztos a döntésemben, mindenesetre vártam. vártam csütörtökig, vártam péntekig,  várok keddig, szerdáig,  akármeddig csak, hogy végre változzon valami, hogy ne csak én legyek, hanem végre legyen újra mi..

Végre túléltem a szalagavatómat. még mindig hihetetlen, hogy szalagom van, olyan fura. mindig néztem, hogy milyen szép, mennyire szeretnék én is. Ám most, hogy nekem is van nincs meg az a hatalmas öröm, olyan mintha csak kölcsönkaptam volna valakitől, de nem. Ez az enyém, ezt én kaptam. gyönyörűséges:)

Ezen kívül itt a karácsony. Ki mennyire várta? Nekem igazából nincs karácsonyi hangulatom. Két vágyam van, ami karácsonyos, az egyik az nem más, mint sütni, a másik pedig, hogy befeküdhessek a karácsonyfa alá és nézhessem a fényeket. Ez van, idén csak ennyi jut nekem, a süti és a fények. Nincs szerelem, nincs összebújás, csak a süti és a fények.. apám megint alkotott, ez már megszokott tőle, nade az hogy ennyire semmibevegyen ő is, na az már azért durva volt, főleg hogy 25-én ebédkor. karácsony első napján, ami elvileg a szeretet ünnepe olyan istenesen belémvágta a kést ahogy azt illik.. namindegy, köszi fater..”

ezt írtam karácsony után, amikor legutóbb nekiültem blogot írni. már február vége van. milyen gyorsan telik az idő!  sokminden történt/történik velem mostanság. nagyon is sok. talán túl sok.. kezdeném azzal, hogy mostmár újra mi van, nem pedig én. több mint egy hónapja, hogy ténylegesen ki van mondva. örülök neki, szeretem őt. szerelem. hmm. furcsa egy dolog az biztos..

pár nap múlva hivatalosan felnőtt leszek. mint mindennek, ennek is van jó és rossz oldala. mivel ebből rengeteg van + emberenként változik ezért nem kezdem el sorolgatni..:D  a szép az egészben az, hogy ahogy közeledek a szülinapom felé egyre több dolgot vagyok képes elintézni, egyre több helyre megyek, több embert ismerek meg. eddig is érettnek tartottam magam, ez egyre inkább beigazolódik:) ezen kívül semmi érdekes nincs velem. egyre erősebbnek érzem magam, egyre több álmom/ tervem válik valóra, egyre boldogabb vagyok. amióta együttvagyunk Gáborral, ez az első hétvége amit nem töltünk együtt és olyan furcsa.. hiányzik nagyon. megszoktam, hogy hétvége= Gábor= boldogság.

boldogság. ezt érzem egyre jobban. erőt ad a sulihoz, a terveimhez, a mindennapjaimhoz. jó, hogy vannak akik felvidítanak. mondhatni “mosollyal működök” és igazából, ha belegondoltok, mások is sokkal jobban teljesítenek az élet bármely szakaszán ha boldogok, ha érzik-tudják, hogy vannak akik szeretik őket (hogy biztonságban vannak). csak emlékezzetek vissza sikerélményeitekre. ti nem éreztétek azt az önfeledt boldogságot? én igen. és nagyon szeretem. ezt éreztem amikor szerelmet vallott, ezt éreztem az ügyvédnél, ezt éreztem pénteken, amikor megnyírtam izzie-t, ezt érzem majd ha a kezemben lesz a kulcs és ezt fogom érezni minden egyes sikerélményemnél.

Hamár a boldogságról van szó, meg kell említenem egy személyt, aki nemrég csöppent bele az életembe. ez az ember a puszta jelenlétével meg tud nyugtatni, ellazít. egyfajta lelki béke uralkodik el rajtam hogyha hozzám ér. ő nem más, mint a nővérem kislánya, Bodza. március 6-ára volt kiírva, helyette ő gondolt egyet és február 7-én úgy érezte megérett a nagy világra. 22:10 perckor született 2620 grammal. mutatok képet, hogy most hogy is néz ki a kisasszony:)

íme, itt a kisasszony:) hihetetlen, hogy mennyire meg tud nyugtatni.. szerdán voltam náluk legutóbb, én büfiztethettem. egyedül hagytak minket. ahogy ott ültem a szoba közepén gyenge fénynél, simogattam a hátát és ő csak szuszogott a nyakamba, arra gondoltam hogy akár több órán át is képes lennék így ülni.

mára ennyit.:)

100. bejegyzés

Nagyon sokat gondolkodtam, mit is írhatnék a 100. bejegyzésemben. Valami olyat akartam, ami megérdemli, valami fontos, valami jó dolog. Most érkezett el az idő:

 

Boldog születésnapot az én drága egyetlen kutyámnak!

Szeretlek izzie!

♥

kérlek oltsd le a villanyt és én álmodom.

úgy szeretnék valami okosat mondani, valami jót, valami bátorítót, de most nem megy. ma azt hittem meghalok a nevetéstől. rengeteget nevettem. sírtam a nevetéstől, összeestem. rég nevettem ilyen jókat és ennyit egy nap. jól esett, nagyon jól. boldog voltam egész nap, de a magány megint elkapott.. elkapott és kb 3-4 órája nem is enged el. akárhogy küzdök, nem megy, ugyhogy hiába a tökjó nap, hiába a sok nevetés, most be vagyok fordulva, pesszimista vagyok és sírni szeretnék, de nem könnyezem.

nem szeretem ezt az érzést. ilyenkor elgyengülök. bármennyire is vagyok erős, bármennyire erős a lelkem ilyenkor kicsi vagyok. kicsi és gyenge. ilyenkor nem tudok mit tenni, hiába küzdök, csak mégjobban lecsúszok. mindig a szívre kell hallgatni nem az észre és a szívem azt mondja, hogy legyek türelmes és elmegy a magány hamarosan. mindig így van, csak néha annyira nem akarom hogy türelmem sincs kivárni amíg elmegy.. rossz egyedül, ám mégis büszke vagyok magamra, hogy így is tudok boldog lenni. visszalilultam hajilag, megint lila a hajam alja:) ez kicsit megdobta az önbizalmam, örülök neki. napról napra érzem ahogy visszatér a régi szimo és egyre erősebb. erősebb vagyok mint 1-2 éve. ezt természetesen lelkileg értem. nincs senkim, de egyre jobban bízom benne, hogy hamarosan ez is meg fog szűnni és újra teljes mértékben boldog lehetek, lesz aki velem együtt örül minden kis apró történésnek ami megesik velem egy nap, aki megölel akkor is ha nem mondom, csókol, szeret, hiányzom neki és én is szeretem őt.

 

mára csak ennyi jutott, bocsi.. ♥

paulo coelho – tizenegy perc 0.1

_“A legmélyebb és legigazibb vágy annak a vágya, hogy közel kerüljünk valakihez. és ettől kezdve elindul a láncreakció, a férfi és a nő elkezd játszani. de ami előtte volt – a kölcsönös vonzalom, ami egymás felé lökte őket -, az megmagyarázhatatlan. ez nem más, mint az érintetlen, tiszta vágy.
_Amikor a vágy még ebben a tiszta állapotban van, a férfi és a nő beleszeret az életbe, minden pillanatát a legmélyebb hódolattal élik át, és izgatottan várják, mit ünnepelhetnének meg legközelebb.
_Az ilyen emberek nem sietnek, nem hajtják azeseményeket meggondolatlan cselekedetekkel. tudják, hogy a szükségszerű úgyis bekövetkezik, hogy az igazi mindig megtalálja a módját, hogy megmutatkozzon. és amikor elérkezik a pillanat, nem haboznak, nem hagyják ki a lehetőséget, nem vesztegetnek el egyetlen mágikus pillanatot sem, mert tisztában vannak minden egyes pillanat fontosságával.”

türelemjáték.

A legtöbb ismerősöm, ha megkérdezem milyen ember vagyok szerintük, legtöbbször ezeket a szavakat hallom: aranyos, kedves, segítőkész, jólelkű, őszinte, szókimondó, bátor, türelmes..
Türelem. milyen érdekes szó.. ez az egyik jellemzőm, ám most mégsem megy. belekezdtem egy játékba, egy olyan játékba, amiről kiderült, hogy ez egy bizonyos türelemjáték. tökéletesnek kéne lennem ebben a játékban. csúcsszupernek, de az a helyzet, hogy most nincs türelmem. most nincs a határtalan türelmű szimo. nem, ez más. hajt a vágy. akarom, kell nekem. szeretnék a karjai közt lenni, boldog lenni, szerelmes, csókolózni, rózsaszín ködöt,.. elértem azt a szintet amikor ki vagyok éhezve a szerelemre, szeretetre. Barbi mondta, hogy hallgassak az ösztöneimre, de mitévő legyek, ha azok se tudják mit tehetnék?! az egyik percben azt mondják ezaz, menj! küzdj!  sikerülni fog csak folytasd! a másikban viszont azt, hogy engedd el, sosem kapod meg.. és mégis, küzdök tovább annak ellenére is, hogy a lelkem nagyon fél a visszautasítástól, hogy mindez semmibe vész. az eltelt idő, a türelem, a küzdelem, az a sok beszélgetés, emlék, minden elvész egyetlen szó által.

Tudom, hogy idő kell ahhoz, hogy ebből valami is legyen, de türelem is kell nem is kevés. az most jobban kéne. végig fogom játszani ezt a “játékot”, még ha kudarc ér akkor is. Talán odafönnt azért ilyenek velem, hogy tanítsanak. tanulnom kell még. sokat kell tanulnom. remélem jól végződik a játék és nem csak tapasztalattal hanem egy társsal is bővül életem. addig is marad a türelem, a tanulás és a vágyakozás.
tényleg, ha már a tanulásnál tartunk.. hétfőn suli. bakker:/ jól elrepült ez a szünet. volt benne öröm és bánat egyaránt. sőt még a meglepetés is többször jelen volt:) eseménydús szünetem volt, aminek örülök. sokmindent elterveztem amiből pár dolgot nem sikerült megcsinálnom, helyette jött más:D kár, hogy csak egy hét volt. kettőnek jobb örültem volna:P

péntekre mozit terveztünk Biboval. elhívta egyik haverját, Zolit (nembiztos:D) én pedig Gábort. keletinél beszéltünk meg találkát, sütöttem muffint. rohantam a keletihez, Biboék a stadionoknál voltak. szóltam hogy vegyenek jegyet, amíg én várok Gáborra. egyszercsak csörgetett bib, hogy úton vannak de messze vannak. mondom óó te meg a térmértéked..:D mondom oké majd veszünk valahogy.. várom Gábort, erre bib megint csörget. közölte hogy az ellenkező irányba mentek, de jó hír, hogy egy metrónál vannak. hát mondom basszus most mit csináljak a hülye metróval?:D:D ahogy találkoztunk  Gáborral felhívtam Bibot, mondtam, hogy menjünk a plázához, majd találkozunk ott (nem láttuk egymást keletinél:D:D) addig beszélgettünk, meg élveztem a napfényt:) ahogy végre megtaláltuk egymást, elindultunk megkeresni a mozit.. hát az is vicces volt:D lényeg, hogy megtaláltuk. vettünk jegyet, meg kukit, kaptunk szemüveget és beültünk. Zoli, Bibo, én, Gábor így ültünk 4en. azt a szemüveget szerintem óriásokra tervezték vagy nemtudom, de én rengeteget szenvedtem vele.. a film közepe táján rájöttem hogy ha csinálnék egy hurkot a hajammal akkor megtartaná és jó lenne:D így is tettem, feltekertem rá. ha úgy éreztem gyilkolós vagy ijesztő rész jön mindig kinyújtottam a kezem h bib megtudja fogni:) néha Bibo és Gábor felugrottak mellettem egyszerre, én általában ilyenkor nevettem a jeleneten és azon hogy egyszerre ugrottak:D végülis nem volt rossz ez a mozi, tetszett.:) Gáborral beszéltük, hogy nem volt valami hű de jó, de legalább néztünk 3d-s filmet, illetve, hogy horrort néztünk moziban:D még beszélgettünk kicsit 4esben, aztán elköszöntünk, mert mi mentünk haza, Biboék viszont még maradtak a keletiben. jó délután volt, örülök, hogy nem egyedül voltam:)

Az a sumák fajta, az sosem mondja, csak nevetgél, hogy neki nincsen gondja, pedig elevenen eszi meg a penész érted.

Zavaros az életem. nem szeretem ezt az érzést. ahogy kavarognak bennem az érzelmek, a gondolatok, a miértek. a szívem és az eszem együttes erővel keresi a mindkettejük számára jó kiutat, de egyenlőre nem találják. ma egy hónapja hogy Balázs elhagyott.. hiányzik a szerelem. szeretnék megint viszonzottan szerelmes lenni. hiányzik az az önfeledt boldogság, ami elönti az ember testét amikor a másikra gondol, vagy meglátja a másikat. amikor megölelheti őt és úgy érzed, megszűnik egy pillanatra az élet.  hiányzik. hiányzik ez az egész. az aggódás a másik iránt, hogy ugye épségben hazaért, az sms-ek, a találkozások, csókok, búcsúk, stb. számomra ezek adtak erőt a szürke hétköznapok túlélésére, ezért élek még. túl hirtelen lett vége, még tartalékolni sem tudtam, hogy sokáig leplezhessem magányom okozta bánatom. jó, persze azért vannak a barátok hogy kihúzzanak ebből, de a barátok sem tudnak mindent pótolni.. ezt például nem. akármennyire is szeretnek és törődnek velem, ez egy más típusú szeretet, más fajta törődés, amit egy pasitól kapok. lehet nemsoká megint lehetek szerelmes és boldog, de ez még nagyon gyerekcipőben jár, még nem tudom mit hoz a jövő, csak azt, hogy alakul valami, aminek jelen pillanatban nem látom a végét, csak annyit tudok, hogy jó. nem olyan jó mint a szerelem, de jó. nagyon jó.

Tegnap adták a p.s.: i love you-t, ma egy csomó ember emiatt került a blogomra (:D) nem néztem, mert tudtam hogy felidegesítenének a folyamatos reklámok.. este beszéltem Ildivel, ő most látta először és elkezdtünk beszélgetni erről az egészről, hogy mi lenne ha meghalna a szerelmünk. igazából talán jobb lett volna, ha meghalt volna. hisz akkor abban a tudatban élhetnék, hogy szeretett engem, én voltam az élete értelme, úgy lépnék túl, mint Holly. de nem. nekem nem ez jutott, nekem az életem a pofámba mondta, hogy nem kellek neki, és talán ez a legrosszabb. akire az egész jövődet felépítetted egyik pillanatról a másikra eltűnik. és mi marad? maradsz te és az álmok. az álmok amik üvegből vannak és egyből több ezer darabra törtek amint elment. egyedül ülsz körülötted egy csomó üvegszilánkkal, ami egyből megvág ha hozzáérsz. valahogy ilyen a visszaemlékezés is, mintha hozzáérnél az egyik üvegszilánkhoz. megvág, megsebez, var keletkezik, aztán heg. a heg ami örökre megmarad, viszont amint jön egy új ember akiben megint annyira bízol, hogy elkezdesz építkezni és ő is pofára ejt, megint maradsz egyedül az üvegszilánkokkal, jönnek az új sebek, varok, hegek és ekkor már nem is lesznek olyan fontosak a régi hegek, hiszem az újak még fájnak, még rosszak. de miért nem emlékszünk a régi hegekre? miért fontos az új? hiszen valaha meghaltunk volna hogy a régi heg eltűnjön. most pedig? néha ránézünk és kész. már nem vág a régi üvegszilánk, már nem lesz seb. csak amikor jön egy új szerelem. márpedig az mindig fog jönni, akármit teszel, akárhogy küzdesz ellene, a szerelmet nem irányíthatod..

a szerelmet kineveti az, aki még sosem volt igazán szerelmes. viszont aki már volt úgy szerelmes, hogy viszonozták is, nem érti a szerelmet, ám mégis akarja. a szerelem egyfajta függőség. az elején csak jó érzés, tetszik, majd hiányzik a másik, kell, akarjuk, küzdünk  érte. egyre többet és többet akarunk. amikor már teljesen a miénk és úgy érezzük ennél jobban már nem tudunk szeretni, ennél jobban már nem tudunk semmit sem csinálni. szeretnéd örökre fenntartani ezt az érzést, ám amikor megvonják tőled a szerelmet egy ideig bírod kevesebbel, ugyan kinek kell a szerelem.. viszont amikor rájössz hogy tényleg soha nem jön vissza, hogy nem kapod meg a napi “adagodat” elkezdesz idegeskedni, dühös leszel. dühös magadra, dühös a világra, hogy nincs több. ennyi volt. ölni tudnál egy kis szeretetért, csak hogy valaki megöleljen, hozzádérjen, mosolyogjon rád.  megtanulod kordában tartani önmagad, megtanulsz örülni az élet apró dolgainak, megtanulod becsülni a legkisebb szeretetet is ami ér téged. szép lassan hozzászoksz a magányhoz. megbarátkozol vele, nem okoz függőséget, de jobb mintha görcsölnél. amikor már úgy érzed nem is kellett volna soha szerelembe esned, olyankor jön valaki, aki elölről kezdi veled ezt az egészet. és mindezt miért? mert szereted az érzést ahogy átjár a boldogság és a szabadság. túléled még kismilliószor ezeket a tüneteket pár hét-hónap-év örömért. az élet zűrös. ilyennek alkották.

a mai napom igazából a hullámzásról szólt. az érzelmeim hullámoztak. hol nagyon jó hol pedig nagyon rossz kedvem volt. ezért is zavaros az életem, nem szeretem ezt az egészet. ez borzasztó. vagy legyek folyamatosan boldog vagy folyamatosan szomorú. nem kell köztes, ingadozó állapot.. elvoltam anélkül is nagyon jól.:/  mostanság nem nagyon sikerül normálisan aludnom. eddig lazán aludtam 8-10 órákat most viszont 6-7et szoktam. valamiért 7:50-kor mindig kipattan a szemem és nem tudom miért. történt vagy történni fog velem valami? senki sem tudja. ma sikerült aludnom 9 órát, aminek nagyon örültem!:D du jött Anikó, szóbeliztünk, hamarabb abbahagytuk az órát, mert rosszul lett, hányt szegény..:S anyustól megkérdeztem, hogy hazavinné-e mert komolyan aggódtam érte, kérdezte mi a baj, mondom nem biztos de hányt szerintem. egyből öltözött és vitte haza, ugyhogy most 200 szavas levelet kell írnom a családomról:D szuper.. mutatott egy angol-angol szótárat, mondta, hogy jó lesz nyelvvizsgán, ugyhogy próbáljak szerezni egyet. hát lehet Veronkának megvan még:)